Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A misztériumok idézőformulái

2010.01.06
Az ókor misztériumai más elnevezés alatt ma is élnek. / W. Charon
 
A modern beavatási rituálék is csak akkor sikeresek, ha az ember képzeletét és emócióit kiemelik a racionális érzékelés kötései közül. "Tudatunk észlelésmódjának magasabb rezgéseit" egyedül az extázis tűzenergiája váltja ki. Ez az áram borítja fénybe az intellektusunkban várakozó "dimenzió-pályaudvart", ahonnan szárnyas fantáziánk elindulhat belső kozmoszunk felfedezésére és visszahódítására.
A misztérium sohasem az emberi értelemhez szól. A fogalmi nyelv analitikus, kategorizáló módszerét csak a küszöbig vezető eszközként használja, onnan azonban átkapcsol a többdimenziós "víziónyelv" szimbólumbeszédére. E pszichogramok univerzális értékűek és akkor is kifejtik hatásukat, ha az individuum materiális agyzónái nem reagálnak rá. A "szimbolikus logika" affinitása a tudattalan régióit érinti. A tudattalan meghatározását itt hermetikus koncepcióban használjuk, s eszerint nemcsak a mélytudat ösztönzónáit, hanem a "Homo Divinus" okkult kiterjedéseket átfogó szemléletét értjük alatta.
A jelképek teremtő ideák médiumai. Energetikai formulák. Jó és rossz értelemben kényszerítő erőket, befolyásokat árasztanak, mint a rádium. Fizikai akadályokon, falakon, ólomborításon keresztülhatolva gyógyítanak vagy mérgeznek. Ugyanaz a töltésük, mint a gondolatnak, amely amerikai és orosz kísérletezők tapasztalatai szerint a tenger mélyén úszó tengeralattjáróba zárt médiumhoz éppúgy eljut sok ezer mérföld távolságba, mint a fémkamrában izolált ember agyába. Meg kellett állapítaniuk tehát, hogy nem sorolható egyetlen fizikai sugárzásfajtába sem. Nem bioáram, nem elektromagnetikus sugárzás. Lényege egyelőre ismeretlen és teljesen rejtélyes természetű. Csak azt tudják, hogy van. Tudományos kísérletekkel kimutatható és statisztikája teljesen meggyőző. A tengeralattjáróban lévő médium a partról küldött jelzések hetven százalékát hibátlanul vette át.
A természet jelenségei: kristályok, növények, állatok, de az elemi megnyilvánulások is szimbólumok megtestesülései. S ahogy e formák és energiák átszövik az ember fizikumát, alakítják sorsát, egészségét, a szimbólumok pszichikumát fonják körül. Emocionális világa jelképeiből és jelképekre épül. Lelki működése szimbólum-tevékenység. Sziderikus érzékszervei mágikus képek, színek, hangok és erőtendenciák felfogására való. Azokból táplálkozik. Onnan meríti vitalizáló arkánumait. S a destruktív jelképek ösztönzésétől válik beteggé, meghasonlottá. Ilyen kóros állapotban racionális eszközökkel nem lehet megközelíteni, egyszerűen a síkok közötti "halmazállapot"-különbség miatt. A sziderikus és materiális univerzum minden kölcsönhatásuk ellenére konstruktív módon nem kapcsolódhatnak egymással addig, míg egyik át nem hasonul a másik törvényeihez. A kőzet nem emelkedhet a levegőbe, saját erejéből, csak ha absztrahálódik. A pára akkor hatolhat a szilárd föld mélyébe, ha nedvesség formájában lecsapódik.
A rituálé saját síkján érinti a lélek immunrendszerét; érzékszerveit, amelyek a test szükségletei fölött keresik elvont táplálékukat. A psziché éhsége, szomjúsága, elégedetlensége olyan ingereket támaszt a testben, amelyek fizikailag nem kielégíthetők. A lélek sérülései, traumái olyan fizikai tüneteket okoznak, amelyeket az anyagi szervezetben nem lehet orvosolni. Persze a test hiányérzetei is átvetülnek a lélekbe, s azokat puszta elvontságokkal nem lehet megszüntetni. A fizikai kimerültséget, éhséget, szomjúságot például. Mert a kétfajta szükségletnek - a fizikai és az asztrális ingereknek - egyképpen az a törvénye, hogy egy-egy hiányt vagy betegséget mindig keletkezése síkján kell gyógyítani, különben veszélyes súlyponteltolódás támad, amely fokozza a szervezet diszharmóniáját. Olyan esetben például, mikor a lélek éhségét valaki óriási mennyiségű étel magába gyömöszölésével próbálja kielégíteni, s e nimfomániás "kéjevéssel" tönkreteszi a szívét, ereit, korai öngyilkosságot követ el. Vagy elintézetlen lelki konfliktusait, neurotikus halálfélelmét takarítómániával, kapzsi pénzkuporgatással, régi holmijaihoz, leveleihez való fanatikus ragaszkodással akarja eltüntetni. Pszichikai alacsonyrendűségi érzetét, önmagával való morális elégedetlenségét sem tudja az ember megszüntetni azzal, hogy naphosszat fürdeti, sikálja, illatosítja a testét. Az ápolatlan fülledtség párái érzelemvilága mocsaraiból szállnak fel.
A pszichének elsősorban szattvikus Fényre van szüksége. Arra, hogy az élet örök áramkörébe kapcsolódva érezze a szüntelen megújulás katarzisát.
A kirekesztett magány képzete megdermeszti a lelket. Saját indulatossága, hazugságai gyötrő meghasonlást idéznek elő benne. Gyűlölködésének maró sava őt magát mérgezi meg. Gátlástalan élvezetvágyát névtelen bűntudat és halálos nyugtalanság követi. Azért, mert e hajtóerőket mind a matéria síkján, erőszakos módon próbálja érvényesíteni és kielégíteni. S ott, megsűrűsödött halmazállapotukban az isteni energiák is elnehezülnek, toxikussá szennyeződnek.
A Psziché a négy elem magasabb analógiájaként "Égi Tűzzel", az érzések tiszta forrásából merített Elixírrel, a "Szűz Földdel" és azzal a Levegővel táplálkozik, amelyet a hermetikus filozófia "Isten lélegzetének" nevez.
A misztériumnak ezt a megtisztító, újjáteremtő táplálékot kell nyújtania a "Királyi Művészet" eszközeivel. Mert egyedül a szavakban rejlő mágikus képek zenéje és színei hozzák létre a kontaktust, amelyen át cirkulálni kezd az égi áram ember és mindenség között. E kontaktus "ideonfonala" az örökkévalósághoz fűződő "köldökzsinór". A külön gubóba zárult individuum azon át szívja magába nélkülözhetetlen létfeltételeit. A misztériumíró ezért nem elégedhet meg a fogalmi nyelv racionális meghatározásaival, hanem olyan mélységeket kell érintenie szuggesztív erővel, amelyek a szavak felülete mögött rejtőznek. Misztériumszövegek alkotásánál tehát a mantrisztika törvényei érvényesek.
"A mantrák hatóereje főleg magasabb dimenziókból áramló erejükben nyilatkozik meg" - mondja W. Charon "Mantrák tudománya" c. művében. "Mantrák nem mások, mint mentális erőmezők, amelyek a pszichikum hídján keresztül lépnek a materiális világ síkjára." "Mantrák azáltal hatnak, hogy a szöveg megfelelő hangnemben való ismétlése magnetikus ideonmezők védelme alá helyezik az individuumot."
Köztudomású, hogy a mantrikus gyakorlatok energiageneráló képessége igen nagy. Az intellektusban felgyújtott varázsszavak, ha élő Tűz árama hatja át őket, ellenállhatatlan lendülettel valósítják meg tartalmukat. Ezt a benső folyamatot, a tűzgyújtás mágikus aktusát szolgálja a misztérium szimbolikus, művészi ötvözetű szövegével, gyertyáinak tűzvarázsával és olyan zenei hatásokkal, amelyek áthatolnak az anyagon, s az ember képzeletének, érzésvilágának rejtett, védtelen meztelenségét érintik.
A misztérium-dramaturgiának ezért különleges, hermetikus törvényei vannak, amelyek lényegükben minden műalkotásra érvényesek. Ezoterikus, irodalmi művek is csak akkor hatnak döntő, átalakító módon olvasóikra, ha nem egysíkú pillanat-aktualitás vetíti ki őket, hanem örök emberi hajtóerők és ideák élnek bennük, amelyek a mindenkori individuum problémáira felelnek. Az író szerepe minden korszakban az, hogy az embernek híreket hozzon saját, benső önmagáról. E primordiális mélységekből és égi magasságokból előömlő, kaotikus impulzusokat az írónak kell hiteles mantrákká ötvöznie, amelyek a forrongó nyersanyagot megtisztítják és elrendezik. A kiagyalt, hazug szemfényvesztés, csillogó fogalmakkal való üres játék ezért sohasem szuggesztív. Termékei nyomtalanul elenyésznek az időben.
A hiteles mű a teremtés analógiáját követi, tehát testben is megjelenik, élő, emocionális tartalma van, konstruktív eszmék világítják át, s azok örömök, szenvedések, csalódások katarzisával avatják be a szellemet saját léte misztériumába. A stílus sziderikus hőenergiáinak és mentális koncepciójának ezért a legmagasabb intenzitással ki kell egészíteniük egymást.
Fokozott mértékben áll ez a feltétel a hermetikus író műveire. E művek között a misztérium a Dómot jelenti, amelyben minden emberi tevékenység, teremtő képesség, cél egyetlen mágikus szimbólummá egyesül s az örökkévalóságot idézi.
A misztérium a hermetikus írásművészet legköltőibb és legzeneibb műfaja. Filozófiai tartalmát és jelképeit csak olyan fogalmakkal lehet megjeleníteni, amelyek mögött a transzcendentális emlékezet élménysora feszül. E bennünk élő "Logosz-húrokhoz" azonban egyedül olyanfajta extázis férhet hozzá, amelyet szattvikus Fény hevít át. Ez az elragadtatás az étosz és az artisztikum uniójából születik. Az Igazság szépsége zendíti meg bennünk a teremtő és felszabadító "akusztikai hangfigurákat", amelyek lelkünk sötétség és halál felé törekvő ösztönös tendenciáit új, halhatatlanságot idéző ábrákká alakítják át.
A misztériumszavak ötvözetének, a szavak sorrendjének, mondatok belső ritmusának és repetíciójának éppoly jelentősége van tehát a rituálé szövegében, mint a beosztásnak, írásjeleknek, amelyek ez esetben zenei jelzésekként szerepelnek. Valójában a misztériumdialógot helyes zenei instrukciókkal kell ellátni, mert azok a tempó hullámzása, szinkópái, a hang intenzitása, színezése szempontjából sokkal fontosabbak az egyszerű dramaturgiai utasításoknál. A piano, pianissimo, crescendo, decrescendo, allegro, lento, forte stb. meghatározások kitűnően alkalmasak rá, hogy a kiejtett szókép tartalmának zenei lüktetését is kihangsúlyozzák.